2016.02.20 17:46
J. Cash

50. születésnapja után visszavonul Cindy Crawford


Visszavonul a professzionális modellkedés világából a ma 50. születésnapját ünneplő ikonikus modell. A még mindig dögös Cindy Crawford nem csak anyajegyével hóditotta meg a világot, hanem ügyesen felépített egy cégével is.

Cindy Crawford hatása a divatvilágra megkérdőjelezhetetlen. A 80-as és 90-es években Naomi Campbell-lel, Elle MacPherson-nal és Claudia Schifferrel karöltve egyike volt az azoknak a modelleknek, akik képesek voltak formálni a divat világát. Részben neki is köszönhető, hogy a szőke után barna haj is elterjedt, és népszerű lett a modellvilágban.

 

Cindy Crawford

 

Modellkarrierje 16 évesen kezdődött, mikor a Pepsi reklámarcává választották, híres modellé azonban csak 1986-ban vált, miután otthagyta az egyetemet. Cindy, arcán a kis anyajeggyel különlegesnek számított, aminek köszönhetően több híres divatházzal és magazinnal dolgozhatott együtt.

 

Cindy különleges anyajegyét sokáig retusálták képeiről, sőt, még első Vogue fotóján sem láthattuk. 1988-ban már szupermodellnek számított, és levetkőzött a Playboy magazinnak is. Bevételeit javarészt befektette Crawdaddy Inc. névre keresztelt cégébe, mely a mai napig jól jövedelmez. Így a visszavonulás után sem kell megszorítania a nadrágszíját.



A honlap sütiket használ a böngészés támogatására és egyes funkciók elérésére. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához. A sütik kezeléséről további információt az Adatvédelem menüpont alatt talál.